Az Appeninni-félsziget az ókortól kezdődően a művészetek hazája, a római, ókeresztény és bizánci művészetek talaján fejlődött a szűkebb értelemben vett olasz művészet a XII. század óta. Jellegzetessége a regionális tagoltság, amely egyúttal rendkívül színes, sokoldalú és mégis egységes kultúrát teremtett.

Építészet:
A korai román korszak még merít a bizánci kultúrából, különösen a templomépítészet terén. Az érett román stílus tipikus építményeit az északi területeken fedezhetjük fel (pl. San Zeno Maggiore Verona, Ferrarai dóm.) A déli vidékeken még befolyásolja az építkezéseket a bizánci és az arab hatás (Palermói dóm). Az itáliai gótikában a későromán és a korareneszánsz elemek vegyülnek, ekkor épült a firenzei Santa Croce, a milánói dóm. Különleges ötvözete a gótikának a velencei, amely keleties elemeket sorakoztat fel (Doge-palota, Ca'd'Oro). A XVI. század elejétől bontakozik ki a reneszánsz, építészetének első központja Firenze, kiválósága Filippo Brunelleschi (1377-1446) alkotásaival. Az építészet elméletét Leon Battista Alberti (1404-1472) vetette meg. Míg Velencében a Lombardo család, addig Lombardiában Donato Bramante (1444-1514) képviselte a korai reneszánsz stílusát. Az érett reneszánsz korszak építészetének is meghatározó képviselőjeként lépett fel Michelangelo Buonarotti (1475-1564) Firenzében (Medici-kápolna). Vicenza - Velence területén Andrea Palladio (1508-1580) összegezte a reneszánszot villáival, templomaival. A következő nagy korstílus, a barokk központja azonban már Róma lett, az első ilyen jellegű épület az Il Gesù temploma volt. A stílus képviselői Giacomo della Porta, Lorenzo Bernini (1598-1680), Francesco Borromini (1599-1667), Carlo Maderno, Domenico Fontana. Velence városa e korszakban Baldassare Longhena épületeinek sokaságával gazdagodott. A XIX. században Itália elveszítette vezető szerepét a művészetek, így az építészet mezsgyéjén s főképp az eklektika és a neoreneszánsz stílus követőivé váltak alkotói.