Szobrászat:

A VI. század után a félszigeten a szobrászat hanyatlásnak indult, így a XI. század elején mind a technika, mind a formaérzék merev, élettelen és konvencionális. A tulajdonképpeni olasz szobrászat a XIII. század közepén kezdődik, Niccolo Pisano (megh. 1278) tevékenységével kezdődik, ki az alakjaiba életet lehelt. Fia, Giovanni Pisano szobraiba több temészetességet és szenvedélyt vitt, míg Andrea Pisano a gyöngédebb és egyszerűbb formák felé nyúlt. A frienzeieken kívül még a pisai Giovanni de Balduccio alapított iskolát Észak-Olaszországban. A természet tanulmányozása s utánzása még jobban megnyilatkozik a XV. század toscanai művészeiben, kik ezáltal a szobrászat önálló fejlődését is biztosították Jacopo delle Quercia, Lorenzo Ghiberti, Doantello jártak élen a szobrászatban. Luca della Robbia az antik felé hajlott, ő teremtette meg a terracotta szobrászatot, amelyet később családja a tökély magas fokára emelt. A többi olasz szobrász, kik közt a legkimagaslóbb volt Andrea del Verocchio és Antonio Pollajuolo, inkább Donatello naturalisztikus irányát követte. Luca della Robbia tanítványai: Antonio Rossellino, Desiderio da Settignano, Mino da Fiesole, Benedetto da Majano...Az olasz mesterek közül említésre méltó még a velencei Alessandro Leopardi (+1521) és a padovai Andrea Riccio (+1532). A korabeli szobrászat leginkább a templomok és síremlékek díszítésére szorítkozott, de lassan az allegóriát, a mitológiát, a történelmet is méltatni kezdték. Az átmenetet a Cinquecento szabad fölfogásához s formai tökélyéhez, Giovanni Franc. Rustici, a két Sansovino (Andrea s Jacopo) találta meg, míg a ferrarai Alfonso Lombardi, a modenai Antonio Begarelli, a nápolyi iskola feje, már egyszersmind a kor legjelesebb művészei voltak. Mindannyiukat felülmúlta Michelangelo Buonarroti, kinek a természetes nagyságot meghaladó, mesterien faragott emberalakjai mély anatómiai ismeretekről, jellemábrázolási képességről tesznek tanuságot. Munkájában tanítványai, Raffaele da Montelupo és Fra Giovanni Angelo Montorsoli segédkeztek; követői voltak: Guglielmo della Porta, Benvenuto Cellini, Niccolo Pericoli (Tribolo). Művészete uralkodott sokáig: a bámulatos formaérzék és technika, a dekorativ hatás. Csak a XVI. század utolsó negyedében hozott új irányzatot a szobrászatba Giovanni da Bologna. A XVII. századiak az erősebb hatást keresték, a festői stílusba mentek át, fő képviselői: Alessandro Algardi, Lorenzo Bernini, Stefano Moderno, Duquesnoy stb. Antonio Canova volt az első, aki művészetének irányát a klasszicizmus szigorú tanaihoz szabta s az új szobrászatban ma is mint az egyik fő irány megeremtője szerepel, míg a másik irány illetőleg iskola Thorwaldsen nyomdokain halad. Eredeti tehetségek voltak Lorenzo Bartolini, Pompeo Marchesi, a lombard Tantardini és Vela, a romantikus lány képviselője, továbbá Tabacchi, ki a frivolabb tárgyakat dolgozza föl, Monteverde gróf a nagy realista, Marochetti, Barzaghi, Dupré, Fedi. A XIX. századi modern olasz szobrászatban a naturalizmus hatalmas lökést adott a művészetnek, monumentális emlékszobrok, síremlékek keletkeztek, majd a verizmus áramata jelentkezett.