
A Santa Maria delle Grazie-templom Milánó egyik leghíresebb temploma, mely az UNESCO Világörökség listáján 1980 óta szerepel. A templomban található az Utolsó vacsora című falfestmény, mely Leonardo da Vinci egyik legismertebb alkotása.
Története
I. Francesco Sforza, Milánó hercege rendelte el, hogy építsenek egy dominikánus kolostort és egy templomot a város egyik terére, ahol már egy kisebb kápolnát szenteltek fel a Kegyelmes Szűz Mária tiszteletére. Az építész Guiniforte Solari volt, a kolostor 1469-ben készült el, a templom felépítése több időt vett igénybe. Milánó új uralkodója, Ludovico Sforza elhatározta, hogy az épülő templomnak a Sforza család temetkezési helyéül is szolgálnia kell, így átépítette a templom apszisát, amely 1490-re készült el. Az átépített apszist a hagyomány szerint Donato Bramante tervei alapján építették fel, ám erre nincs semmiféle bizonyíték, csak az, hogy Bramante a templom átépítése idején Milánóban élt. Ludovico feleségét, Beatrice-t 1497-ben temették el a templomban.
Nekünk, magyaroknak külön is érdekes és megtisztelő, hogy közvetlenül a freskó felett, az oldalfalon balra (Jézus jobbján, persze 1200 évvel és néhány méterrel távolabb) IV. Béla király leánya, Boldog Margit látható! Ami a milánói Sforza család erős magyar kapcsolatai egy megnyilvánulásának tekinthető.